A magyar versenyzőnek a végén keményen bele kellett állnia küzdelembe és részben ennek köszönhetően tudott a dobogó második fokára állni.
Rasovszky Kristóf az MTI-nek elmondta, hogy a hajrában a testét is használnia kellett, de mindezt szabályos keretek között tette pont úgy mint bármely más versenyző.
A versenyző arról beszélt, hogy testsúly fölényét használta ki ellenfelével szemben és úgy úszott, hogy kevesebb helye maradjon a 35 kilóval könyebb riválisának. Ezt a taktikát elmondása szerint gyakran alkalmazzk és nem ütközik a szabályzattal, ahogy az a végeredményből is beigazolódott.
A fiatal úszó, Betlehem Dávid csalódottan nyilatkozott, mivel egy ideig ugyan tartotta a lépést az élmezőnnyel, aztén kizökkent a ritmusból és lemaradt. A 19 éves versenyző, aki most vett részt élete első világbajnokságán, már a következő számokra koncentrál és arra törekszik, hogy jól teljesítsen.
A két versenyző edzője, Szokolai László pedig elmondta, hogy minden a tervek szerint alakult.
Gellért Gábor, a szövetségi kapitány is elégedetten nyilatkozott, kiemelve Rasovszky taktikus versenyzését.
Rasovszky Kristóf második helyezése a magyar küldöttség első érme Fukuokában, egyúttal az olimpiai táv történetének első magyar dobogós vb-helyezése is egyben.
A bal oldali képen Rasovszky Kristóf látható az eredményhirdetésen. Közében Betlehem Dávid vereny közben, jobb oldalt pedig a német győztes, Florian Wellbrock.
Indexkép: Fukuoka, 2023. július 16. Az ezüstérmes Rasovszky Kristóf a nyílt vízi úszók 10 kilométeres versenye után a fukuokai vizes világbajnokságon 2023. július 16-án. MTI/Koszticsák Szilárd
Forrás: MTI