Híres magyar sorozatgyilkosok – 10 vérfagyasztó igaz történet (18+)
Mostani cikkünkben utánajárunk híres magyar sorozatgyilkosok történeteinek. Ezek a tragikus események a média hatására örök lenyomatként maradtak velünk.
Mostani cikkünkben utánajárunk híres magyar sorozatgyilkosok történeteinek. Ezek a tragikus események a média hatására örök lenyomatként maradtak velünk.
Jelentős értékre elkövetett rablás miatt emelt vádat a Fővárosi Főügyészség négy férfi ellen, aki 2020 decemberében egy cégvezetőt rabolt ki I. kerületi otthonánál, több mint 30 millió forintot erőszakkal megszerezve..
Több mint kétmillió forintnyi hamis ruhát találtak egy Somogy vármegyei piacon áruló nőnél – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-vel. Azt írták: a pénzügyőrök a szántódi.
A Makói Járási Ügyészség vádat emelt azzal a három emberrel szemben, aki idén januárban a román – magyar határon csempészett át két eltűntként keresett gyereket – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei.
Emberkereskedelem és kényszermunka vádjával indított eljárást a Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 43 éves férfival és 66 éves anyjával szemben. A szerdán közzétett közlemény szerint a rendőrök a hétfői napon fogták.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közel 117 millió forint bírságot szabott ki a cseh Helvetia Direct Marketing s.r.o.-ra, amiért megtévesztően, alapvető információkat elhallgatva, telefonon értékesítette étrend-kiegészítőit a magyar fogyasztóknak – tájékoztatta.
A dílerek és a garázdálkodók sem maradtak tétlenek a Sziget Fesztiválon, volt aki csak túl sokat ivott, de körözött személyre is bukkantak a rendőrök. Tizenöt embert vettek őrizetbe kábítószer-kereskedelem és.
Magyar vállalkozókat európai uniós támogatások ígéretével átverő szír férfit tartóztattak le Szigetszentmiklóson. – adta hírül a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség hivatalos oldalán A közlemény szerint a 60 éves.
Idén is folytatódik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által koordinált ellenőrzés a Balaton és a Velencei-tó környékén működő vendéglátóhelyek, strandok, árusok és szálláshelyek körében. A vizsgálatok eddigi eredményei azt.
Sikkasztással vádolják a somogyi lottózóban dolgozó nőt, aki az ügyészség szerint sorsjegyeket kapart le, és azok ellenértékét nem fizett meg, illetve a bevétel egy részét is magához vette. – tudta.