Székesfehérváron a rendőrök néhány napon belül azonosították és elfogták azt a férfit, aki egy értékes kerékpárt és egy ócska tévét tulajdonított el egy lakóház alagsorából.
A térfigyelőkameráknak köszönhetően sikerült viszonylag hamar beazonosítani a tettest, akit el is fogtak. A lopott biciklit lefoglalták, a tévé viszont nem úszta meg ilyen szerencsésen a kalandot. Hamarosan kiderül hogyan végezte.
A történet július 11-én zajlott, amikor egy férfi a Székesfehérvári Rendőrkapitányságra tett bejelentést. Elmondása szerint a kerékpárját egy zárt tárolóban tartotta, de valaki ellopta, és emellett egy működésképtelen tévé is eltűnt a helyszínről.
A rendőrök azonnal lépéseket tettek, és elkezdték a tettes felkutatását. Többek között térfigyelő kamera felvételeket elemeztek, és ezek segítségével sikerült azonosítaniuk a gyanúsítottat. A képsorok alapján kiderült, hogy a tolvaj felfeszítette a tároló ajtaját, és kivitte a kerékpárt. A kétkerekűt a járdán hagyta, majd visszatért a tévéért.
A PoliceHungary Youtube csatornáján közzétett videón az ezt követő események láthatók. Az elkövető a tévével a kezében szállt fel az eltulajdonított kerékpárra és menekülőre fogta. A kerékpározás már az első métereken sem ment túl stabilan emberünknek. Ezt követően átsodródott az út túloldalára, ahol nekiment az útpadkának és arccal előre elvágódott.
Az bukta után a férfi visszament a járdára és a tévét tette felelőssé a történtekért. Bosszúból jól bele is rúgott.
Az akció eredményeként a 26 éves férfit július 19-én sikerült elfogni a tartózkodási helyén, és megtalálták nála a lopott kerékpárt is, amit lefoglaltak.
A gyanusítottat a rendőrök lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt kihallgatták, őrizetbe vették, és letartóztatását kezdeményezték.
A Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság fontos ajánlásokkal szolgál a kerékpártolvajok megelőzése érdekében:
- Mindig használjon minőségi lakatokat, lehetőleg kettőt egyszerre!
- Ne hagyja kerékpárjátlezáratlanul, még egy pár perc erejéig se!
- Ha lehetséges, forgalmas helyeken állítsa le a kerékpárt, és tárolók esetén gondoskodjon megfelelő védelemről!
- Regisztráltassa a kerékpárt a BikeSafe programba, mert ez segíti a hatékonyabb felderítést és visszaszerzést, ha mégis megtörténne a lopás!
Kövessen minket Facebookon is
Indexkép: PoliceHungary Youtube csatornáján közzétett videóból kivágott jelenet.
Forrás: Az esetről a telex.hu-n és a police.hu-n tájékozódtunk