Csináljuk a fesztivált! – íme a döntőben jutott dalok

Kialakult a Csináljuk a fesztivált! döntős mezőnye

Utoljára kapott lehetőséget 10 korszakos magyar sláger a továbbjutásra a Duna showműsorának harmadik elődöntőjében. A három legjobbra értékelt versenydal mellett a zsűri közös favoritját juttatta a fináléba, így kialakult a január 27-i döntő teljes slágerlistája.

 Végéhez közeledik a Csináljuk a fesztivált!, a Duna korszakokon átívelő zenés showműsora. A szabályok értelmében a döntőben a legjobbak közül is csak a legkiemelkedőbb slágerek versenyezhetnek az évszázad magyar slágere címért. A harmadik elődöntőben – a korábbi fordulóktól eltérően – négy továbbjutott produkciót hirdettek ki. A zsűri továbbjutásra választhatta ki bármelyik elődöntős slágert, ami a szavazatok alapján nem végzett dobogós helyen.

A utolsó elődöntő legmagasabb pontszámát a Maradj velem kapta Király Viktorral, második helyen az Elmegyek végzett Kökény Attilával, valamint a Szerelem, miért múlsz? is döntőbe jutott Orsovai Renivel. A Korda György, Balázs Klári, Frenreisz Károly, Janza Kata, Feke Pál és Nagy Bogi alkotta zsűrinek mindössze néhány perce alatt kellett meghoznia döntését, hogy melyik elődöntős, ám dobogós helyezést el nem ért slágert versenyezteti tovább. Egyhangú döntésük alapján az Ő még csak most tizennéggyel Takáts Tamás állhat újra színpadra.

A január 27-i adásban kiderül, mi lesz az évszázad magyar slágere. A döntőben megújulva térnek vissza a színpadra az előválogatóból beszavazott produkciók. A showműsor következő részéig a műsor Médiaklikk-oldalán cikkek, videós tartalmak és kulisszatitkok várják a látogatókat. A műsor legújabb hírei elérhetők a Duna közösségi oldalain a Facebookon és az Instagramon.

Csináljuk a fesztivált! – szombaton 19:35-kor a Dunán.

Csináljuk a fesztivált! döntőben jutott dalok

Dolhai Attila – Ezt egy életen át kell játszani (Presser Gábor, Sztevanovity Dusán)
Freddie – Nézz az ég felé (Lerch István, Horváth Attila)
Király Viktor – Maradj velem (Balázs Ferenc, Horváth Attila)
Kökény Attila – Elmegyek (Máté Péter, S. Nagy István)
Oláh Gergő – Origo (Pápai József)
Oláh Ibolya – Európa (Varga Miklós, Varga Mihály)
Orsovai Reni – Szerelem, miért múlsz? (Rakonczai Viktor, Rácz Gergő, Geszti Péter)
Szabó Előd – Kell még egy szó (Koltay Gergely)
Szabó Máté – Csókkirály (Fenyő Miklós)
Takáts Tamás – Ő még csak most tizennégy (Barta Tamás, Adamis Anna)