Gyönyörű, sportos és kiemelten tehetséges hölgy lesz Biró Zsolt vendége

Talán az eddigi egyik legizgalmasabb vendéget köszönti március 7-én csütörtökön a Fáklya Rádió stúdiójában Biró Zsolt műsorvezető. Ugyanis beszélgetőpartnere a Cool-Túra című adásban Ujvári Izabella, volt magyar válogatott atléta, volt labdarúgó és válogatott footgolf játékos lesz.

Izabella életét mindig is átjárta a mozgás és a sport szeretete, így nem csoda, hogy 2003-ban elkezdett atletizálni. Annyira bejött neki, hogy több számban is versenyzett, többek között síkfutásban, gátfutásban, valamint távol- és magasugrásban. Az atlétika iránti szeretete közel 10 éven át tartott, s roppant sikeresnek mondható volt a sportág és a fiatal hölgy kapcsolata: az egy évtized alatt több, mint 300 érmet és 10 kupát szerzett. Magasugrásban kiemelten eredményes volt, többször is országos bajnoki címet szerzett és fedett pályás gátfutás bajnoknak is mondhatja magát. Természetesen ilyen eredmények mellett a magyar válogatottnak is tagja lett, s számos nemzetközi versenyen igazolta tehetségét. 2012-ben viszont úgy döntött, abbahagyja az aktív versenyzést, 2014-ben pedig már az MTK Hungária FC női labdarúgója lett, s rögtön bajnokságot és magyar kupát is nyert a kék-fehérekkel. Az MTK után a Dorogi Diófa SE csapatához igazolt, ahol a klub húzóembere lett, egészen 2018-ig, mert onnantól már csak footgolf teszi ki az életét.

Persze nem mehetünk el amellett sem szó nélkül, hogy a nagypályás foci mellett nem csak a footgolfot, hanem a freestyle- és a teqball-versenyzést is kipróbálta, labdabiztosságát, ügyességét pedig ezekben a sportágakban is megmutatta. Viszont a végleges befutó a footgolf lett, amely egy roppant érdekes és izgalmas sport.

A footgolfnaknak pedig nem más a lényege, mint hogy egy 5-ös méretű futball labdát a lehető legkevesebb rúgással kell a kezdőrúgás helyéről egy 53,5 cm átmérőjű és 40 cm mély, legalább 50 méteres körzetben elhelyezett lyukba eljuttatni. Igen, elég bonyolultan hangzik, de Izabella remekül megállja a helyét, s remek sikereket ér el. A mnagyar bajnokságot megnyerte és a 2018-as marokkói Footgolf Világbajnokságon a 46 női indulóból az előkelő 4. helyen végzett. Jelenleg a Nimród Footgolf Sportegyesület footgolf játékosa.

Ezek után reméljük senkiben sem maradt kétség, hogy roppant izgalmas beszélgetést hallgathatunk meg február 7-én este 8 órától a Fáklya Rádió Cool-Túra című magazinjában. Biró Zsolt műsorvezető pedig már felkészült a legjobb kérdésekkel…

Az adás élőben hallgatható a https://faklyaradio.hu vagy https://myonlineradio.hu/faklya-radio linkre kattintva! Sőt, egy ideje már élőképpel is jelentkeznek a stúdióból, amelyet itt lehet követni:  https://www.twitch.tv/faklyaradio