Az idei általános felsőoktatási felvételi eljárásban több mint 126.000-en adtak be kérelmet. Tavalyhoz képest jelentős volt a létszámemelkedés a műszaki, mérnöki, vagy az informatikai szakokon. Idén 43%-al több diákot vettek fel vidéki egyetemekre, ami azt jelenti, hogy szinte minden második diák a fővároson kívül folytat majd tanulmányokat.
Július 26-án este nyolc órakor hozták nyilvánosságra a ponthatárokat, amely sokán eldőlt, hogy az általános eljárásban kik kerülhetnek be az egyetemekre. A diákok szerda este nyolc órától SMS-ben közvetlen értesítést kaptak a jó vagy a rossz hírről, ezzel párhuzamosan a felvi.hu oldalon is volt lehetőség tájékozódni a ponthatárokról.
Az index.hu úgy tudja, a legnépszerűbb intézmények legnépszerűbb képzéseire 400 alatt aligha lehetett felvételt nyerni. Ráádásul a helyzetet az is nehezítette, hogy 30%-al többen szerettek volna továbbtanulni 2023-ban, ez pedig befolyásolja a ponthatárokat, mivel ezek férőhelyek számából kiindulva függnek attól, hogy hányan és milyen eredményekkel jelentkeznek az adott képzésekre.
Az eredényeket számos diák várta nagy izgalmak közepedte a Budapest Parkban megrendezésre kerülő Pont Ott Partin. A fővároson kívül az országban számos helyszínen szerveztek eredményváró rendezvényt, többek között Egerben, Miskolcon, Debrecenben, Pécsett, Szegeden, Győrben, Kecskeméten, Salgótarjánban is tartottak Pont ott Partit.
Az alábbi táblázatokban összeszedtünk néhány népszerű egyetemet és képzést, az idei pontszámokat pedig a tavalyikkal összevetve mutattuk be. Általánosan elmondható, hogy 2023-ban emelkedtek a ponthatárok a 2022-es évhez képest. A feltűntetett népszerű képzések esetében csupán néhány helyen látható visszaesés a pontszámokban.
A táblázatokban kizárólag magyar nyelven induló, államilag támogatott szakok lettek feltüntetve.
Pszichológia
Intézmény | 2023 | 2022 |
---|---|---|
Eötvös Loránd Tudományegyetem | 455 | 452 |
Pécsi Tudományegyetem | 449 | 435 |
Pázmány Péter Katolikus Egyetem | 449 | 447 |
Gazdálkodás és management
Intézmény | 2023 | 2022 |
---|---|---|
Budapesti Corvinus Egyetem | 456 | 455 |
Eötvös Loránd Tudományegyetem | 421 | 419 |
Budapesti Gazdasági Egyetem | 407 | 400 |
Széchenyi István Egyetem | 409 | 400 |
Kereskedelem és marketing
Intézmény | 2023 | 2022 |
---|---|---|
Budapesti Gazdasági Egyetem | 401 | 400 |
Eötvös Loránd Tudományegyetem | 419 | 416 |
Debreceni Egyetem | 405 | 400 |
Széchenyi István Egyetem | 409 | 400 |
Jogász
Intézmény | 2023 | 2022 |
---|---|---|
Szegedi Tudományegyetem | 438 | 436 |
Eötvös Loránd Tudományegyetem | 477 | 475 |
Pázmány Péter Katolikus Egyetem | 467 | 466 |
Debreceni Egyetem | 434 | 438 |
Széchenyi István Egyetem | 404 | 407 |
Általános orvos
Intézmény | 2023 | 2022 |
---|---|---|
Semmelweis Egyetem | 444 | 441 |
Pécsi Tudományegyetem | 417 | 415 |
Szegedi Tudományegyetem | 428 | 418 |
Nemzetközi gazdálkodás
Intézmény | 2023 | 2022 |
---|---|---|
Budapesti Corvinus Egyetem | 480 | 478 |
Eötvös Loránd Tudományegyetem | 423 | 419 |
Budapesti Gazdasági Egyetem | 403 | 400 |
Mérnökinformatikus
Intézmény | 2023 | 2022 |
---|---|---|
Budapesti Műszaki Egyetem | 399 | 390 |
Debreceni Egyetem | 349 | 314 |
Széchenyi István Egyetem | 280 | 283 |
Programtervező informatikus
Intézmény | 2023 | 2022 |
---|---|---|
Eötvös Loránd Tudományegyetem (Budapest) | 420 | 428 |
Eszterházy Károly Katolikus Egyetem | 310 | 322 |
Pénzügy és számvitel
Intézmény | 2023 | 2022 |
---|---|---|
Budapesti Gazdasági Egyetem | 401 | 400 |
Budapesti Corvinus Egyetem | 430 | 464 |
Budapesti Műszaki Egyetem | 418 | 400 |
2023-ban összesen 28%-al több hallgató nyert felvételt valamelyik felsőoktatási intézménybe. A legtöbb diákot idén az Eötvös Loránd Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Tudományegyetem vette fel. – írja a telex.hu
A lap arról is beszámolt, hogy a legnagyobb budapesti egyetemekre hány fő nyert felvételt.
A BME-n 5026 elsőéves hallgató kezdi meg tanulmányait 2023 szeptemberétől, de az is kiderült, hogy az elmúlt tíz év legmagasabb átlagpontszámaival lehetett elfoglalni az államilag támogatott helyeket a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen.
A Corvinus sem faragta le pontszámait, a legtöbb pont (480) itt a nemzetközi gazdálkodás (angol nyelven) alapszakra kellett. A telex azt is megtudta, hogy az angol nyelvű képzések iránti kereslet 14%-os emelkedést mutatott idén, ezért az új évfolyam fele már angolul fogja végezni tanulmányait. A Budapesti Corvinus Egyetemre 2085 hallgatót vettek fel idén.
Az Eötvös Loránd Tudományegyetem idén is kiemelkedik a felvett hallgatók számával. Szeptembertől 12 225 új hallgató fogja látogatni az órákat az ELTE intézményeiben. A legtöbb hallgatót a Bölcsészettudományi Kar 2278 hallgatót vett fel, ezt a Gazdálkodástudományi Kar követi 2226 fevett hallgatóval, majd a Pedagógiai és Pszichológiai Kar büszkélkedhet 1546 új hallgatóval szeptembertől.
Kövessen minket Facebookon is
Indexkép: Felvételi – Nyilvánosságra hozták a 2023. évi felsőoktatási ponthatárokat – Budapest, 2023. július 26. A Kulturális és Innovációs Minisztérium, az Oktatási Hivatal és a HÖOK Közhasznú Nonprofit Kft. közös szervezésében megrendezett Pont Ott Parti felvételi eredményváró rendezvény résztvevői a fővárosi Budapest Parkban 2023. július 26-án. Este 8 órakor nyilvánosságra hozták a felsőoktatási felvételi ponthatárokat, ezzel eldőlt, hogy a több mint 126 ezer jelentkező közül kik nyertek felvételt az egyetemekre. MTI/Máthé Zoltán
Forrás: MTI, index.hu, felvi.hu, eduline.hu, telex.hu