Ma este élőben válaszol Bayer Friderika, aki 30 éve robbant be köztudatba

Az énekesnő 1994-ben „Kinek mondjam el vétkeimet?” című dalával egy csapásra ismerté vált, nem csak hazánkban, hanem külföldön is. S hogy miért? Nos, arról lent írunk, de az igazi mélyreható beszélgetést Biró Zsolt vezeti majd április 11-én, este 8 órától a Fáklya Rádió Cool-Túra című adásában.

Az eMeRTon-díjas énekesnőt egy egész ország zárta a szívébe, amikor 1994-ben megnyerte a Magyar Televízió által meghirdetett Táncdalfesztivált, „Kinek mondjam el vétkeimet?” című lírikus dalával. Ezzel megszerezte a jogot arra, hogy részt vegyen a Dublinban megrendezett 1994-es Eurovíziós Dalfesztiválon. Friderika elképesztő sikert hozott hazánknak, a dalnak, és persze magának is, hiszen magyar énekes ekkor került be először a döntőbe, ahol ráadásul az előkelő negyedik helyen zárt. Büszke volt rá nagyon mindenki, s máig emlegetjük a sikert!

Friderika énekesnői karrierje innentől kezdve érthetően felpörgött: szinten 1994 nyarán megjelent az első nagylemeze. A közönség annyira felkapta a korongot, hogy kevesebb, mint két hónap alatt bearanyozódott.

Az énekesnő az Eurovíziós Dalfesztiválon elért sikerért eMeRTon-díjban kapott. A szakma és a közönség pedig nagy egyetértésben az Aranyszarvas díjat is neki ítélte, mégpedig az év popénekese kategóriájában. Nem volt megállás, hiszen hamarosan az Ifjúsági Magazin olvasói is az év popénekesnőjének nyilvánították.

1995. év elején a Magyar Televízió és a Rádió nyilvánossága előtt – másodízben – vehette át az eMeRTon-díjat mint az év felfedezettje. Nem sokkal később ismét méltatták tehetségét, munkásságát, hiszen megkapta a MAHASZ által létrehozott Arany Zsiráf díját, szintén mint az év felfedezettje. Friderika sikert sikerre halmozott ebben az évben is: egy lengyelországi fesztiválon a második helyen végzett, s olyan sztárokkal állt egy színpadon, mint Chuck Berry és Annie Lennox.

2001-ig 5 nagylemeze jelent meg, a Feltárcsáztad a szívemet című gigaslágere 1998-ban az év legtöbbet játszott rádiós dala lett hazánknak. Friderika 2001 óta a Vidám vasárnap című műsorban, a Hit Gyülekezete zenekarában énekel. Azóta további két nagylemeze is megjelent, illetve gyermekeknek szóló albumokkal is jelentkezett.

Embernek maradni című új dala nemrég jelent meg, s nagyon pozitív fogadtatást kapott aa hallgatóktól, ami nem véletlen, hiszen roppant értékes szöveggel és szerethető klippel látott napvilágot a dal.

Ennyi ismertető után valószínűsíthető, hogy Friderikával lesz miről beszélgetnie Bizsonak, aki megígérte, hogy most is a legjobb kérdésekkel érkezik a Fáklya Rádió stúdiójába április 11-én, este 8 órától. Hallgassátok a www.faklyaradio.hu linkre kattintva, vagy akár nézzétek élőben a beszélgetést a twitch.tv/faklyaradio oldalon. Higgyétek el, most is hiba lenne kihagyni!