Utazási kedvezmény 2024 – Március 1-jétől új tarifarendszer teszi egyszerűbbé, olcsóbbá a közösségi közlekedést

A közösségi közlekedésben az elmúlt évtizedek legjelentősebb tarifareformját hajtja végre az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM), valamint a MÁV-VOLÁN-csoport. Március elsejétől teljesen új rendszer váltja fel a napjainkra már talán nehezen áttekinthető, idejétmúlt kedvezményrendszert. – indul a mavcsoport.hu tájékoztatása.

Az új tarifarendszer többet ad kevesebbért és egyszerűbben, mint a korábbi. A jegy- és bérlettermékek köre, valamint a kedvezményrendszer a teljes átalakítás révén sokkal könnyebben érthető lesz a mintegy 3,5-4 millió közösségi közlekedést választó utasunk számára; és emellett a kedvezményeket mostantól bonyolult igazolások nélkül vehetik igénybe a jogosultak.

Sokak számára válik olcsóbbá a közösségi közlekedés azáltal, hogy a korábbinál nagyobb kedvezményre válnak jogosulttá. A családoknak akár havi több tízezer forint megtakarítást jelenthet az új tarifarendszer. Gyerekek, fiatalok, idősek, nyugdíjasok vagy nyugdíjszerű ellátásban részesülők, fogyatékkal vagy tartós betegséggel élők, közalkalmazottak, nagycsaládosok, vidékiek, fővárosiak vagy az agglomerációban élők, társadalmi szervezetek, alapítványok dolgozói, Magyar igazolvánnyal és Magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkezők, kirándulók, rendszeresen ingázók vagy csak alkalmanként, illetve csoportosan utazók közül szinte mindenki jobban jár az új tarifarendszerrel. Sőt, a kutyabarátok, illetve a rendszeresen biciklivel utazók számára is kedvezően alakítottuk a bérletajánlatokat.

Március 1-jétől kezdjük meg az új kedvezményekkel és feltételekkel elérhető jegyek és bérletek értékesítését a jegypénztárainknál, online a MÁV appban és az ELVIRÁ-ban, illetve az automatáknál, a vonatok és buszok fedélzetén. Elindítottuk az új tarifákkal kapcsolatos tájékoztató kampányunkat, amelynek segítségével a közösségi közlekedést igénybe vevők minden fontos részletet megtudhatnak a változásokról és az új lehetőségekről. Az ujtarifa.hu weboldalunkon találhatnak meg minden lényegeset egy helyen.

A március 1-jétől érvényes új tarifa- és kedvezményrendszer bevezetésével összefüggő technikai átállás miatt csütörtökről péntekre (február 29./március 1.) virradó éjszaka 22 órától hajnali 3 óráig szünetel a jegyvásárlás a pénztáraknál, az automatáknál, a vonatok fedélzetén és online az ELVIRÁ-ban, valamint a MÁV appban is. Kérjük utasainkat, hogy a karbantartás előtt vagy azt követően váltsák meg menetjegyüket.
mobilalkalmazásunkat az új díjtermékekkel való utazás megtekintéséhez, vásárlásához feltétlenül frissíteni kell.

Március elsejétől az egyéni és a családi utazás nemcsak egyszerűbbé, de a jelenleginél is kedvezőbbé válik. Az új rendszerben nem lesz szükség többé bonyolult igazoló dokumentumokra, pecsételni való űrlapokra vagy – az életkort igazoló okmányon kívül – külön fényképes igazolványokra.

Egyszerűbbek és áttekinthetőbbek lesznek a havi díjtermékek is, ugyanis a korábbi 15 bérletkonstrukció – kettő kivételével – befejezi pályafutását, csak a gyorsan kedveltté vált ország- és vármegyebérletek maradnak meg, melyekből máig több mint 5,2 millió fogyott. Ezek és a kedvezményes típusaik változatlan feltételekkel maradnak igénybe vehetők, de a jogosultak köre kiegészül. Az új bérletrendszerben tarifából is kétféle marad: a teljes árú és a 90%-os kedvezményt adó, a menetjegyek esetében pedig megszűnik a 90%-os, a  33%-os és a 20%-os kedvezménykulcs, így – a teljesárú és a díjmentes változat mellett – kizárólag az 50%-os kedvezményt adó menetjegyek maradnak.

Az új tarifarendszer része az a megállapodás is, amely március 1-jétől Budapesten és a főváros agglomerációjában teszi egyszerűbbé, olcsóbbá és igazságosabbá a közösségi közlekedéstA vidékről ingázók az országbérletükkel immár a fővároson belül, a BKK járatain is utazhatnak, az elővárosból ingázók pedig a Pest vármegyebérletükkel is használhatják a budapesti buszokat, trolikat, villamosokat és metrókat.

Életkor alapján járó kedvezmények

Minden 14 év alatti és 65 év feletti utasunk díjmentesen, minden a 14 és 25 év közötti utasunk pedig félárú jegy igénybevételével utazhat. Ez hétszázezer 6 és 14 év közötti, további egymillió 14 és 25 év közötti fiatalt érint.

A 25 éven aluliak diákigazolvány nélkül, az életkoruk alapján jogosultak 50%-os kedvezménnyel vagy díjmentesen utazni. Azonban csak a magyar nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezők jogosultak a kedvezményes bérletek használatára. A levelező jogviszonyú hallgatók kedvezményes bérletet továbbra sem válthatnak, az új tarifarendszerben egyébként igénybe vehető – pl. az életkor alapján járó – kedvezménnyel viszont élhetnek.

Díjmentesség nagycsaládosoknak, fogyatékkal élőknek

Március elsejétől díjmentesen veheti igénybe a helyközi közlekedést mintegy 280 ezer fogyatékkal élő és a tartós beteg (MÁK kártyával rendelkezők, a tartós betegséggel küzdők, a fogyatékkal élők) és kísérőik.

Kétszázezer nagycsaládos az eddigi 90%-os kedvezmény helyett díjmentességben részesül a jövőben a nagycsaládosok utazási kedvezménye alapján. Ez az eddigiekhez hasonlóan akkor vehető igénybe, ha a két szülő közül legalább az egyik és a gyermekek közül legalább három együtt utazik.

helyjegyköteles vonatokra (pl. InterCitykre, railjetekre, belföldi forgalomban helyjegyköteles nemzetközi járatokra) azonban helyjegy váltása továbbra is szükséges.

Közalkalmazottaknak korlátlan utazás

A költségvetési szervek és intézmények dolgozóit, így például nagyjából egymillió közalkalmazottat, a pedagógusokat, az egészségügyi dolgozókat és a tűzoltókat stb. korlátlan számú utazáshoz igénybe vehető, – mindössze regisztrációhoz kötött – 50%-os kedvezmény illeti meg. A jogosultsági kör nem változik.

Az átmeneti időszakban, vagyis az első hónapokban a “pecsételős igazolás” felmutatásával élhetnek a minden utazásra járó kedvezménnyel, később pedig a digitális regisztrációt követően. A digitális regisztráció várhatóan őszi indulásáról és az emiatt bekövetkező változásokról tájékoztatni fogjuk a nyilvánosságot.

Új napijegyek: Vármegye24 és Magyarország24

Március 1-jén megjelennek a Vármegye24 és Magyarország24 napijegyek, amelyek a vármegye- és országbérletek legtöbb előnyét sűrítik egyetlen napba, pontosabban 24 órába. Ezeknek eleve olyan kedvező az árképzése – 999, illetve 4999 forint –, hogy csak teljesárú változatban lesznek elérhetők.

A két új díjtermék 24 órás érvényességű, amelynek a kezdete elővétel esetében meghatározható az érvényesség kezdeti napjának vagy időpontjának megadásával. A felhasználhatóságuk megegyezik az ország- és vármegyebérletével. A vármegyei változat a feláras, azaz helyjegyköteles vonatokon nem használható. Egyik sem váltható kedvezményesen, ugyanis az egy-egy teljes hónapra szóló, kedvezményes vármegye- és országbérletek ára eleve alacsonyabb ezeknél.

Az új Magyarország24 napijegyek érvényesek a héveken a “kék” és “sárga” Volánbuszokon, valamint a vonatokon (helyjegyváltása mellett még a helyjegykötelesen is) Budapesten és azon kívül is.

Vármegye24 napijegyek nem érvényesek helyjegyköteles vonatokon (még helyjegyet váltva sem), ám elfogadjuk a héveken a “kék” és “sárga” Volánbuszokon, valamint a legtöbb vonaton Budapesten kívül és belül. Budapesten belül (a városhatáron belüli megállók közt) még helyjegyköteles vonatokon is lehet utazni ezzel.

Fontos különbség, hogy az Országbérlettel és a Pest vármegyebérlettel ellentétben a napijegyeket a BKK járatain nem fogadják el.

Vármegyebérlettel vagy Vármegye24 napijeggyel nem vehetők igénybe a feláras vonatok Budapesten kívüli szakaszokon, így ezekhez helyjegyet sem lehet vásárolni. Ha az InterCity vonat feláras és nem feláras kocsikkal is közlekedik, úgy a felármentesen igénybe vehető kocsikban és szakaszokon a vármegyebérlet is használható. Ugyanez a helyzet akkor, ha a helyjegyköteles vonatot az út felármentes szakaszán vennénk igénybe: ilyenkor a vármegyebérlettel is utazhatunk.

Utazás Budapesten és Pest vármegyében

Az új tarifarendszer része az a megállapodás is, amely március 1-jétől Budapesten és a főváros agglomerációjában teszi egyszerűbbé, olcsóbbá és igazságosabbá a közösségi közlekedést.

A helyközi járatokon kívül a fővárosi közösségi közlekedést is igénybe vevők számára kiemelten előnyös változás, hogy március elsejétől a BKK járatain is elfogadják a Pest vármegye bérletet és az országbérletet is. Ezek március 1-jétől tehát érvényesek a vonatokon, héveken, metrókon, villamosokon, helyközi és helyi buszokon és trolikon is.

Budapest határán rendszeresen átutazóknak érdemesebb a Pest vármegye- vagy az országbérletet választani, ugyanis azokkal közel ugyanannyi pénzért sokkal több szolgáltatás vehető igénybe. A feláras vonatok 2. osztályú részeri országbérlettel, Pest vármegyebérlettel, Magyarország24 és Vármegye24 (PEST) napijegyekkel is igénybe vehetők Budapesten belüli utazásra is.

A Budapest-bérlettel is kedvezőbb lesz az utazás

A Budapest-bérlet korlátozás nélkül felhasználható a helyközi járatokon, azaz a vonatokon, a héveken, a buszokon Budapest határain belül, ezenkívül természetesen a BKK járatain, a metrókon, villamosokon, buszokon és trolikon is. A feláras vonatok, azaz helyjegyköteles vonatok (InterCityk, nemzetközi vonatok, railjetek) 2. osztályú kocsijai helyjegy nélkül igénybe vehetők a főváros közigazgatási határain belül a Budapest-bérlettel is.

Mintegy 200 ezer fővárosi, 14 év feletti diák a 3450 forintos Budapest-bérlet helyett mindössze 945 forintért válthat márciustól Pest vármegye területére érvényes bérletet, de a havi 1890 forintba kerülő kedvezményes országbérlettel Magyarország helyközi és a főváros helyi közlekedése is igénybe vehető.

Csoportos utazás

A diákcsoportok számára kedvező változás, hogy az előzetesen bejelentett csoportok kísérői díjmentesen utazhatnak. A díjmentességre jogosult kísérők száma megkezdett 10 főnként számítandó. Kérjük, a csoportos utazásokat tervezőket, az utazást időben jelentsék be, hogy az elhelyezésük biztosítható legyen a járműveken.

Kerékpár- és kutyaszállítás

Március elsejétől a kerékpárokat és a kutyákat is egységes 500 forintos fix áras viszonylati jeggyel lehet utaztatni vonaton függetlenül a megtett távolságtól.  A Kerékpár országbérlettel – melynek ára 4950 Ft – a MÁV-START (ide értve a TramTrain-t is) és GYSEV hálózatán, valamint a HÉV-ek teljes hosszán biztosítjuk a kerékpárszállítást. A Kerékpár országbérlet a BKK meghatározott járatain is érvényes. A Fertő-tavi és Tisza-tavi kerékpáros túrajegy megszűnik, azonban az elővételben megváltottakat – mint minden más jegyet is –  érvényességi idejükön belül fel lehet használni.

A kutyabarátok számára kedvező árú Kutya országbérletet kínálunk 1890 forintért, ami a MÁV-START (ide értve a TramTrain-t is) és GYSEV hálózatán, a HÉV-ek teljes hosszán valamint a VOLÁNBUSZ járatokon teszi lehetővé a kutyák szállítását az adott szolgáltató mindenkor érvényes szabályai szerint. Havi négy utazás esetén már megéri a bérletet váltani a négylábú házikedvencek számára.

START Klub kártyacsalád

A négy változatból álló START Klub kártyacsalád 50%-os kedvezményű eleme megmarad, mivel számos helyzetben még mindig ez nyújtja a legjobb ajánlatot. Március 1-jével megszűnik a 26 év alattiaknak szóló változat, valamint a START Klub Bónusz kártya értékesítése, azonban a február 29-ig megvásárolt kártyák az érvényességük végéig felhasználhatók. A további változásokról tájékoztatni fogjuk a kártyával rendelkező utasainkat.

Értékesítés kezdete

Az új tarifarendszerben elérhető kedvezményekkel és feltételekkel március 1-jétől kezdődik meg a jegyek és bérletek értékesítése a jegypénztárainknál, a MÁV appban, illetve az automatáknál, továbbá a BKK-nál is. A vármegye- vagy országbérleteket a MÁV mobilalkalmazáson keresztül lehet megvenni a legkényelmesebben hónapról hónapra.

Akár 60 napos elővétellel továbbra is megválthatók a megmaradó és az új jegytermékek. Aki pedig 2024. február 29-ig már elővételben megváltotta a jegyét, egyéb díjtermékét, felhasználhatja azt a vásárláskori feltételek szerint az érvénytartamon belül, illetve az elővételben megvásárolt jegyek, megszűnő bérletek visszaválthatók az ügyfélszolgálatokon.

A március 1-jétől érvényes új tarifa- és kedvezményrendszer bevezetésével összefüggő technikai átállás miatt csütörtökről péntekre virradó éjszaka 22 órától hajnali 3 óráig szünetel a jegyvásárlás a pénztáraknál, az automatáknál, a vonatok fedélzetén és online az ELVIRÁ-ban, valamint a MÁV appban is. Kérjük utasainkat, hogy a karbantartás előtt vagy azt követően váltsák meg menetjegyüket.

mobilalkalmazást az új díjtermékekkel való utazás megtekintéséhez, vásárlásához feltétlenül frissíteni kell.

Ujtarifa.hu

Ujtarifa.hu névvel elindítottunk egy informatív honlapot, azzal a céllal, hogy a március elsejétől alapjaiban megváltozó, egyszerűbb és kedvezőbb tarifarendszerrel kapcsolatban segítsük a tájékozódást az új és megszűnő napijegyekről, kedvezményekről, a bővülő díjmentességről, a megmaradó vármegye- és országbérletekről, valamint ezek felhasználási feltételeiről. Az utasok számára javaslatokkal szolgálunk a számukra megfelelő kedvezménykategória, jegy-, illetve bérlettípus kiválasztásához is, és viszonylati példákkal mutatjuk be, hogy mennyivel válik kedvezőbbé az utazás. A weboldalt a tarifareform bevezetése előtt folyamatosan frissítettük információkkal, eligazodást segítő infógrafikákkal, de az indulás után felmerülő újabb kérdésekre adott válaszokkal is bővítjük.