Elképesztő magyar siker született meg kedden, amikor Korok Fatima megdöntötte a szabadtüdős merülés világrekordját. Az ismert sportmárka, a Garmin által sponzorált neves szabadmerülési versenyen, a Vertical Blue-n valósította meg a bravúrt a magyar versenyző.
Korok 102 méter méllyre merült egyetlen levegővel. Lefelé 1 perc 52 másodpercig tartott az út, majd további közel 2 percet vett igénybe, amíg Fatima újra a felszíre ért. Összesen 3 perc 47 másodpercet töltött a víz alatt egyetlen levegővel.
A Vertical Blue nevű búvárversenyt 2008 óta minden évben megrendezik a Bahamákon, a verseny helyszínét pedig a Dean’s Blue Hole nevű tengeri szakadéka adja. Az esemény az AIDA International vagy a CMAS 2021-es szabályrendszerének megfelelően történik, és számos világ- és nemzeti rekord színtere volt már több ország versenyzői számára, köztük már Korok Fatimának is.
A 24.hu-tól megtudtuk, hogy a versenynek nagyon szigorú szabályai vannak és a merülés csak akkor számít érvényesnek ha minden kritériumot teljesít a versenyző. A felszínre érést követően először le kell venni az orrcsipeszt, majd a búvárok egyezményes jelrendszerét alkalmazva kell jelezni, hogy minden rendben, sőt ezt angolul is mondani kell. Ezek után pedig a verseny felmutatja a mélység elérését bizonyító címkét és ha minden redben zajlik a bíró egy fehér kártya felmutatásával jelzi, hogy a kísérletet elfogadták.
A teljes eseményt közvetíti a VB Freediving Youtube csatornáján. Korok Fatima merülését 2:51:30-tól tekinthetik meg.
„Élveztem a merülést, úgy éreztem, mindent kontrolláltam, bár a merülésem öt másodperccel rövidebb ideig tartott, mint ahogy eredetileg elterveztem. Tudom, hogy az idő kicsit soknak tűnik, de ilyen a stílusom, így szoktam merülni. Szeretném megköszönni a támogatást a szponzoromnak, valamint a családomnak. Anya, apa, megcsináltam! És köszönöm mindenkinek, aki szurkolt nekem. Ez egy óriási dolog, mindjárt elsírom magam” – Nyilatkozta a magyar sportoló a világrekord felállítása után.
A Korok Fatimával készült angol nyelvű interjú 3:28:05-től látható!
Ajánló
Ha szeretné vizualizálni a mélységet, olvassa el korábban készült cikkünket, melyben animáción szemlélheti meg milyen mélyek is a valójában tengereink, óceánjaink.
Kövessen minket Facebookon is!
Indexkép: Vertical Blue Facebook oldala
Forrás: 24.hu, VB Freediving