Szombathely szinte falja a sporteseményeket ezen a nyáron. A nagy múltú Vasi Vasembert követően megrendezték a város első SUP versenyét is, mely egyaránt nagy sikerrel zárultak. A sportkedvelőknek azonban nem kell sokáig várniuk újabb kihívásokra, hiszen már készülődhetnek a következő izgalmas eseményre, a Savaria Race terepakadályfutó versenyre.
Az esemény hírét már a SUP versenyen készített interjú alatt is szóba hozta Dr. Nemény András, Szombathely polgármestere. A július 29-én adott interjúban elmondta, hogy bejelentésre került egy Spartan Race jellegű sportesemény is. Azóta pedig már minden szükséges információ napvilágot látott.
A Savaria Race szeptember 16-án kerül megrendezésre Szombathelyen a Sportligetben.
A verseny során három futamot indítanak a szervezők különböző időpontban, az Egyéni versenyzői futamot, a Csapat versenyzői futamot és a Bulifutamot. Az első kettő jelenti a „vérre menő versenyt”, míg utóbbiról talán elnevezéséből adódóan is egyértelmű, hogy szórakoztató jelleggel iktatták a programba. Csapatban 3 fővel lehet indulni. A leküzdésre váró távolság minden esetben 5 km, a csapat és a bulifutamok esetében 20, az egyéni futamnál pedig 25 akadállyal.
Az egyéni és csapat versenyzői futamok alatt kötelező és büntető feladatos akadályokat kell teljesíteniük a versenyzőknek.
Utóbbi esetében egy lehetőség van megpróbálni teljesíteni az akadályt, viszont a sikertelenség büntetőfeladatot von maga után.
„Bizonyos akadályoknál a szervező büntetőkört alkalmaz. Amennyiben a versenyző nem tudja szabály szerint teljesíteni az akadályt, kötelező a meghatározott típusú büntetőkör teljesítése. A büntetőkörön egy adott feladatot végrehajtva körbe kell haladni, a kör területét a szervező piros-fehér színű szalaggal jelöli.”
A kötelező akadályok nem teljesítése azonban sokkal súlyosabb következménnyel jár, ilyen esetben ugyanis a versenyző kizárásra kerül.
A bulifutamban nincsenek ilyen megkötések, ennek célja, hogy a résztvevők jól érezzék magukat.
„Kezdőknek és azoknak, akik „csak” egy jó kikapcsolódásra, kihívásra vágynak. A futam során az akadályokat nem kötelező teljesíteni, kihagyhatóak, akár többször megpróbálhatóak. Ha nem sikerülne, egy kis büntetéssel kiválthatjátok őket. A versenyzők segíthetnek is egymásnak a feladatok végrehajtása során. Egyéni értékelés nincs. Minden befutó Ébredj Szombathely! érmet kap.” – írják a bulifutamról a verseny weboldalán
A verseny időrendje:
Program | Idő |
---|---|
Regisztráció | 07:30-09:00 |
Egyéni versenyzői futam | 09:00 |
Csapat versenyzői futam | 10:30 |
Bulifutam | 11:30 |
Eredményhirdetés | 13:30 |
A nevezésre online van lehetőség ezen az oldalon, a versenyről pedig bővebb információt itt olvashatnak.
Jó felkészülést kíván az Imprex szerkesztősége!
Ajánló, ezt olvasta már?
- Hamarosan itt van a 21. Savaria Történelmi Karnevál Szombathelyen
- Így zajlott az első szombathelyi SUP verseny a Csónakázó tónál, videó
- Csalók élnek vissza a PENNY nevével, bizalmas adatokra vadásznak – hogyan NE legyen áldozat
Kövesse az Imprexet Facebookon is!
Indexkép: A kiemelt kép csak illusztráció – Fotó:
Forrás: savariarace.hu
Az Imprex hírportál csupán 4 hete indult és már rendszeres, visszatérő olvasokkal büszkélkedhet. Ahhoz, hogy dinamikus növekedésünket fenntarthassuk, Önre is szükségünk van. Kövesse portálunkat közösségi média felületeinken is, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről. Van egy érdekes sztorija, melyet megosztana velünk? Küldje el az Imprex szerkesztőségének és mi megírjuk. |