Ötezer forintért kellett meghalnia a Klauzál téren megtalált férfinak

Ahogy arról mi is beszámoltunk, tegnap éjjel egy holttestre bukkantak Budapesten a Klauzál téren. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen. A feltételezett elkövetőt, pedig alig 11 órával később el is fogták.

A Metropol megtudta, hogy az áldozat egy 49 éves hajléktalan férfi volt, akit Zoltánnak hívtak. A lapnak egy szemtanú részleteket is elárult az áldozatról. Elmondta, hogy Zoltán alig pár hete élt a téren, gyakran bóklászott a környéken és kéregetett. Kiderült az is, hogy ugyan a férfi nem vetette meg az alkoholt, de nem volt balhés természetű. A szemtanú elmondása alapján Zoltánt szerették a környéken és a többi hajléktalannal sem volt rossz viszonyban.
A portál arról is beszámolt, hogy az áldozat holttestét francia turisták találták meg.

De mi törént Zoltánnal?

Kiderült, hogy az áldozat haláláért egy 30 éves ukrán származású férfi a felelős. Az elkövető a bűncselekmény éjszakáján a Klauzál téren pénzt követelt padon ülő áldozatától. Mivel nem kapott, súlyosan bántalmazni kezdte a 49 éves férfit, majd elvett tőle ötezer forintot.

Az életvédelmi nyomozók halált okozó testi sértés és rablás bűntett megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki a férfit, majd őrizetbe vették. A gyanúsított nem tett vallomást tették hozzá.
A nyomozás megállapította, hogy a férfinak társa is volt, aki tétlenül végignézte a sértett bántalmazását, majd az elkövetővel együtt borozott az elvett pénzből.
Az életvédelmi nyomozók a 46 éves férfival szemben segítségnyújtás elmulasztása vétség miatt indítottak büntetőeljárást – áll a közleményben. írja az MTI.


Ajánló, ezt olvasta már?


Kövesse az Imprexet Facebookon is!


Indexkép: Meggyilkolt ember holttestére bukkantak a Klauzál téren – Budapest, 2023. augusztus 10. Rendőrségi paraván a budapesti Klauzál téren 2023. augusztus 10-én, ahol éjszaka meggyilkolt ember holttestére bukkantak. Az elsődleges adatok alapján az egyelőre ismeretlen személyazonosságú férfi halálát idegenkezűség okozhatta, ezért a Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya halált okozó testi sértés bűntett gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettes ellen – írta a rendőrség a honlapján. MTI/Mihádák Zoltán
Forrás: MTI
, Metropol

Az Imprex hírportál csupán 4 hete indult és már rendszeres, visszatérő olvasokkal büszkélkedhet. Ahhoz, hogy dinamikus növekedésünket fenntarthassuk, Önre is szükségünk van. Kövesse portálunkat közösségi média felületeinken is, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről.
Van egy érdekes sztorija, melyet megosztana velünk? Küldje el az Imprex szerkesztőségének és mi megírjuk.
    Köszönöm, hogy elolvastad a cikket. Az Imprex hírportál alapítója vagyok és jelenleg egyedül üzemeltetem a weboldalt. Jelenléteddel hozzájárulsz, hogy hírportálom növekedhessen és egyre több emberhez juthassanak el az Imprexen közzétett hírek.