Földrengés volt Kaposvártól körülbelül 20 kilométerre kedden 7 óra 47 perckor – közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma az MTI-vel.
A tájékoztatás szerint egy 2,2-es magnitúdójú földrengést észleltek, melyről Várdáról jött lakossági bejelentés. Az utóbbi napokban több földmozgásról érkezett bejelentés. Gyomaendrőd közelében például egy Richter-skála szerint 4-es erősségű földrengést regisztráltak szombaton délelőtt, majd pár perccel később Túrkeve közelében is megmozdult a föld, másfél óra elteltével pedig Szarvasnál is ugyan ez volt tapasztalható.
Szarvasnál több utórengés is bekövetkezett, vasárnap kettő alkalommal, hajnali 4 óra előtt, illetve negyed 6 körül rözgítettek adatokat egy 4,2-es és egy 3,5-ös magnitúdójú utórengésről. A térséget nem kimélte a természet, hiszen hétfőn ismét megmozdult a föld, este 19 óra 40 perckor újabb 2,5-ös magnitúdójú utórengés követte a hétvégi Szarvas környéki földrengéseket.
Ajánló, ezt olvasta már?
- Szent István Nap: Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték Budapesten, képek
- Több mint százmilliós bírságot kapott egy megtévesztő telemarketinget alkalmazó cég
- A BKK adatai szerint egyre népszerűbbek az újonnan létrehozott védett kerékpársávok
Kövesse az Imprexet Facebookon is!
Indexkép: A kiemelt kép csak illusztráció – Fotó: Pixabay
Forrás: MTI
Az Imprex hírportál csupán 4 hete indult és már rendszeres, visszatérő olvasokkal büszkélkedhet. Ahhoz, hogy dinamikus növekedésünket fenntarthassuk, Önre is szükségünk van. Kövesse portálunkat közösségi média felületeinken is, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről. Van egy érdekes sztorija, melyet megosztana velünk? Küldje el az Imprex szerkesztőségének és mi megírjuk. |