Magyar vállalkozókat európai uniós támogatások ígéretével átverő szír férfit tartóztattak le Szigetszentmiklóson. – adta hírül a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) csütörtökön a rendőrség hivatalos oldalán
A közlemény szerint a 60 éves szír állampolgárt jelentős kárt okozó, üzletszerűen elkövetett csalás bűntett gyanújával hallgatták ki, majd letartóztatták a nyomozók.
A vizsgálat adatai alapján a külföldi férfi megtévesztette a sikeres magyar vállalkozások vezetőit, cégfejlesztésre szóló, több tízmillió forintos európai uniós támogatások ígéretével. A csaló a pályázatok elkészítéséért és kezeléséért ötezer és tizenötezer euró közötti összegeket kért és kapott meg, amit a cégek vezetői kifizettek neki.
A gyanúsított ügyesen kigondolta csalási séma részleteit, színlelte a pályázati folyamatot, valamint hivatalos kinézetű dokumentumokat állított elő, amelyeket iktatószámmal és bélyegzővel láttak el. Az eddigi nyomozati eredmények szerint a szír férfi 2022 tavaszától összesen öt vállalkozót tévesztett meg, 33 millió forinttal károsítva meg őket.
Az elkövető ellen korábban már indult eljárás csalás miatt, és a jelenlegi cselekedetét felfüggesztett szabadságvesztés büntetése alatt követte el. – olvasható a rendőrségi közleményben
Ajánló, ezt olvasta már?
- Csalók élnek vissza a PENNY nevével, bizalmas adatokra vadásznak – hogyan NE legyen áldozat
- Kürölbelül 420 ezer látogatója volt idén a Sziget Fesztiválnak, nincs ok panaszra
- Perseida Meteorraj 2023: egy jó spotról akár percenként is láthattunk „hullócsillagot”
Kövesse az Imprexet Facebookon is!
Indexkép: A kiemelt kép csak illusztráció – Fotó: Pixabay
Forrás: MTI
Az Imprex hírportál csupán 4 hete indult és már rendszeres, visszatérő olvasokkal büszkélkedhet. Ahhoz, hogy dinamikus növekedésünket fenntarthassuk, Önre is szükségünk van. Kövesse portálunkat közösségi média felületeinken is, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről. Van egy érdekes sztorija, melyet megosztana velünk? Küldje el az Imprex szerkesztőségének és mi megírjuk. |