Sikkasztással vádolják a somogyi lottózóban dolgozó nőt, aki az ügyészség szerint sorsjegyeket kapart le, és azok ellenértékét nem fizett meg, illetve a bevétel egy részét is magához vette. – tudta meg az MTI
A közlemény szerint a negyvenes éveiben járó vádlott 2021 december és 2022 májusa között 573 sorsjegyet kapart le, de azok értékét nem fizette ki, mivel reménykedett egy nagyobb összegű nyereményben, amivel majd rendezheti a hiányt. Terve sikertelennek bizonyult.
Tettét azzal igyekezett titokban tartani, hogy a lekapart nyeretlen sorsjegyeket meglévőként tüntette fel a leltárjelentésekeben, ezzel félrevezetve a tulajdonost.
Azonban a hölgynek nem volt elegendő várni az el nem jövő nagy nyereményt az eltulajdonított sorsjegyekből. Úgy gondolta biztosra megy, ezért a lottózó 2022. májusi forgalmának egy részét is “saját zsebébe” tette. A vádlott így végül összesen 1,5 millió forintos kárt okozott.
Bár az asszony a cselekmény felderítése után együttműködött a nyomozóhatósággal és az okozott kárt is megtérítette, az ügyészségnek mégis vádat kellett emelnie ellene. Ennek oka, hogy tette akár öt évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. – derül ki a közleményből
Az ügyészség végül felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt a Fonyódi Járásbíróságnak. – tették hozzá
Ajánló, ezt olvasta már?
- Csalók élnek vissza a PENNY nevével, bizalmas adatokra vadásznak – hogyan NE legyen áldozat
- Különleges hadtörténeti kiállítást tartanak Székesfehérváron
- Perseida Meteorraj 2023: egy jó spotról akár percenként is láthattunk „hullócsillagot”
Kövesse az Imprexet Facebookon is!
Indexkép: A kiemelt kép csak illusztráció – Fotó: Pixabay
Forrás: MTI
Az Imprex hírportál csupán 4 hete indult és már rendszeres, visszatérő olvasokkal büszkélkedhet. Ahhoz, hogy dinamikus növekedésünket fenntarthassuk, Önre is szükségünk van. Kövesse portálunkat közösségi média felületeinken is, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről. Van egy érdekes sztorija, melyet megosztana velünk? Küldje el az Imprex szerkesztőségének és mi megírjuk. |