Szombaton rendezték meg az idei Szegedi Halászlé Fesztivált. A hagyomány és az újdonság egyaránt jelen volt a halászléfőző versenyen.
A hétvégén a Szegedi Halászlé Fesztiválon számos program kíséretében a hagyomány szerint halászléfőző verseny is lezajlott. A Tisza mindkét oldalán sercegett az olaj, forrtak a halászlevek, a jól felismerhető hal-fokhagyma-paprika kombináció illata szállt a levegőben. Kivéve egyetlen egy főzőstandot, ahol a versenyzők egy egészen más megközelítéssel álltak neki a klasszikus étel elkészítésének.
A Szegedi Halászlé Fesztiválon még sosem díjaztak ilyen ételt
A Hallatlan nemhallé névre keresztelt, a versenybe is benevezett ételt ugyanis a két hobbiszakács, Dér Lilla és Gyarmati Dorka hal nélkül készítette el. Az ételbe a tiszai ponty húsára emlékeztető állag és forma kedvéért padlizsánt, a jellegzetes halas ízért pedig algát tettek. A csapat arra kívánta felhívni a figyelmet, hogy az állatok szenvedése és használata nélkül is lehet finomakat enni, sőt, a klasszikus ízeket is elkészíthetjük.





Hogyan fogadta a közönség és a zsűri a halmentes halászlevet?
Akik megkóstolták a Szegedi Halászlé Fesztiválon, nagyon pozitívan nyilatkoztak róla, a zsűri pedig egyenesen arany minősítéssel díjazta.
Az internetes kommentek már nem ilyen pozitívak. Többen a hagyományok megcsúfolásaként aposztrofálták a receptet, mások azt írták, a készítők viccet csináltak a halászléből. Olyan komment is született, amely szerint a halmentes halászlé olyasmi lehet, mint a tablettás bor.
Mi a hírt hoztuk, a vélemény szabad.
Ajánló, ezt olvasta már?
- Több vendég volt júliusban magyarországon, de kevesebb éjszakát töltöttek el itt
- Ideális sport iskola mellett: a tanulásban is segíthet a falmászás
Kövesse az Imprexet Facebookon is!
Indexkép: Fotók: Dúzs Csaba/Gyarmati Dorka
Az Imprex hírportál csupán 6 hete indult és már rendszeres, visszatérő olvasokkal büszkélkedhet. Ahhoz, hogy dinamikus növekedésünket fenntarthassuk, Önre is szükségünk van. Kövesse portálunkat közösségi média felületeinken is, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről. Van egy érdekes sztorija, melyet megosztana velünk? Küldje el az Imprex szerkesztőségének és mi megírjuk. |