Valter Attila, a magyar bajnok kerékpáros ambíciója, hogy a világ egyik legkiemelkedőbb segítőjévé váljon, és a szombaton (augusztus 26.) elrajtoló Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyen hozzájáruljon csapata, a Jumbo-Visma győzelméhez.
A magyar bajnok kerékpár versenyző megtisztelve érzi magát, hogy tagja lehet a keretnek egy olyan csapatban, amely idén a Girot és a Tourt is megnyerte.
Az elsődleges cél, amelyet Valter Attila kijelölt magának, hogy csapata két kapitányát minden körülmények között segíteni tudja. Egy hétfői nyilatkozatában elmondta, hogy rendkívül megtisztelő számára, hogy egy ilyen rangos versenyen képviselheti a Jumbo-Vismát, ráadásul ez lesz a versenyző első Vuelta indulása. Bár hozzá kell tenni, hogy a sportoló pályafutása során az idei spanyol körverseny már a negyedik háromhetese.
Ahogy azt az Imprexen is megírtuk, a holland csapat azzal a céllal vág neki az idei Vueltának, hogy egy naptári évben megnyerje mindhárom háromhetes körversenyt, amely korábban még egyik csapatnak sem sikerült.
Ajánló, ezt olvasta már?
- Szent István Nap: Ilyen volt az augusztus 20-i tűzijáték Budapesten, képek
- Valter Attila is indul a Vueltán
- A BKK adatai szerint egyre népszerűbbek az újonnan létrehozott védett kerékpársávok
Kövesse az Imprexet Facebookon is!
Indexkép: Facebook/Valter Attila facebook oldala
Forrás: MTI
Az Imprex hírportál csupán 4 hete indult és már rendszeres, visszatérő olvasokkal büszkélkedhet. Ahhoz, hogy dinamikus növekedésünket fenntarthassuk, Önre is szükségünk van. Kövesse portálunkat közösségi média felületeinken is, hogy ne maradjon le a legfrissebb hírekről. Van egy érdekes sztorija, melyet megosztana velünk? Küldje el az Imprex szerkesztőségének és mi megírjuk. |